A pasztellról néhány szó (forrás: Csizmár István)

A pasztell átmenet a rajz és a festészet között. Lényege, hogy a festékszemcsék a papíron kötőanyag nélkül, kizárólag a felület bolyhossága, érdessége révén tapadnak meg. Eszköze és egyben anyaga a minimális kötőanyaggal kis rudakká préselt festékpor, mellyel krétához vagy rajzszénhez hasonló módon bánnak. A tónusfokozatokat fekete és fehér festékpor adagolásával érik el. Hatása nagyban függ a felhasznált papír milyenségétől, művészi hatása durvább felületű papíron mutatkozik meg igazán.

A pasztell a 15. század legvégén jelent meg Franciaországban, legkorábban Leonardo da Vinci munkásságában fordul elő. A szakirodalom az első, igazán említésre méltó művelőjének Rosalba Carriera (1675-1757) velencei festőnőt, majd pedig kiemelkedő, valódi nagy mesterének a kifinomult portréiról ismert francia Maurice Quentin de la Tour-t (1704-1788) tartja.

Kezdetben a krétához hasonlóan használták, aprólékosan kidolgozva a rajz felületét. Ezt váltotta föl a szénrajz technikája, de még ekkor is a tónus maradt a kép uralkodó eleme.

A 19. század második felében aztán a hangsúly eltolódott, egyre festőibb hatású pasztellképek születtek, amelyek puha, lágyan egymásra mosódó, hamvas színfoltjaikkal valóban átmenetet jelentettek a grafika és a festészet között. A leggyakoribb alkalmazási módja ebben az időben a nagyméretű, összetett kompozíciójú, sokalakos festményekhez tanulmányok, színvázlatok készítése volt, hiszen gyorsan, különösebb előkészületek nélkül viszonylag olcsón lehetett variációkat készíteni a megfestendő témához . A pasztell önálló alkalmazási módja a plein air festészet elterjedésével került előtérbe, hiszen könnyű szállíthatósága, egyszerű kezelhetősége nagy segítséget jelentett a szabadban festők számára. Az impresszionisták már teljes jogú tagként illesztették a festészeti technikák sorába a pasztellt, gondoljunk csak Degas varázslatos balett táncosnőire.

Ha már az impresszionistáknál tartunk meg kell említenünk még egy hölgyet, az amerikai Mary Cassatt-et, (1844-1926) aki egészen különleges szintre emelte a pasztell használatát meghitt hangulatú anya-gyermek ábrázolásainál.

Magyaroszágon Brocky, Barabás, Rippl-Rónai, Nagy István, Egry, Poll Hugó a legjelesebb művelői. Van, aki keverés nélkül, keményen, rajzosan használja (mint pl. Nagy István), mások viszont a színek átdörzsölésével érnek el finom színátmeneteket (pl. Rippl-Rónai) illetve egészen festőien használják (pl. Poll Hugó).

Ezzel át is tértünk a következő nagy kérdéskörre a pasztellkréta alkalmazására. Akárcsak a többi technikánál a pasztellnél is többféle alapanyag szükséges ahhoz, hogy a kép elkészüljön. Mindenek előtt magára a pasztell krétára.

Feljebb már olvasható volt, hogy a pasztell kréta pigment anyag, amit kötőanyag (pl. gyanta) segítségével rudacskává formálnak. Attól függően, hogy milyen a krétán belül a pigment és a kötőanyag aránya beszélhetünk lágy vagy kemény pasztellről. A kevés kötőanyaggal és sok pigmenttel készült kréta lágy, könnyen maszatolható, kenhető, szinte krémes állagú, míg a több kötőanyagot tartalmazó kemény, szinte karcol, inkább a rajz-szerű, vonalasabb alkotásokhoz megfelelő. A gyártók jelöléseket alkalmaznak a kréta keménységének jelzésére, azonban ezek követése nem egyszerű feladat, részletesebb ismertetésre nem is vállalkozom. A vásárlók számára mindenesetre viszonylag jó iránymutatást ad a krétán vagy a készlet dobozán található soft (lágy), semi-hard(félkemény) ill. hard (kemény ) felirat.

Fontos még figyelni a kréták színére illetve színárnyalatára. Ennek is megvannak a megfelelő jelzései, de ahány gyártó, annyiféle elnevezést, kódot, szám és betűkombinációt, pontot, csillagot, stb. alkalmaz erre. Kiindulási alapnak megfelelő a gyártó honlapján vagy katalógusában található szín-kód tábla.

A nekünk valóban szükséges színek beszerzése érdekében mindenképpen ajánlott a művészellátóban történő vásárláskor a kréták kipróbálása. (A legtöbb helyen tartanak erre a célra színes papír darabkákat.)

A pasztellfestmény másik fontos eleme a megfelelő hordozó vagy festő alap. A pasztellfestők által leggyakrabban alkalmazott alap a színes karton, amely rovátkolt illetve mintázott felületű, hogy a pigment szemcsék megtapadását elősegítse. A hazai művészellátókban a három leggyakoribb karton, a Canson Mi-Teintes, a Tiziano illetve az Ingres. Mindhárom tipus többféle méretben és bőséges színválasztékban kapható. A pasztellezéssel ismerkedők számára bátran ajánlható, hogy színes alapot válasszanak lehetőség szerint, amely vagy komplementer színe a készülő kép uralkodó színeinek vagy ahhoz hasonló színű. A pigment szemcsék alól szinte észrevehetetlenül előbukkanó sárgás szín, rendkívül jó, napsütéses hangulatot tud kölcsönözni pl. egy havas téli képnek anélkül, hogy hiteltelenné tenné az ábrázolást.